A változással a legtöbben ellentmondásos viszonyt ápolunk. Gyakran
kívánjuk, vágyunk rá, reménykedünk benne – ugyanakkor tartunk is
tőle, és sokszor mégis visszatérünk azokhoz a szokásainkhoz,
viselkedéseinkhez és választásainkhoz, amelyektől meg akartunk
szabadulni. Változni ugyanis: nehéz. Ha éppen kimerültek vagy
feszültek vagyunk, könnyen elgyengülünk az elhatározásunkban, mert
agyunknak éppen a viselkedés kontrollálásáért felelős területe a
legérzékenyebb a fáradtságra és a stresszre. Mint ahogy a
gyermekkori tapasztalataink nyomán létrejött úgy nevezett
maladaptív sémák is újra meg újra visszaterelnek ugyanazokhoz a
rossz megoldásokhoz. Ilyenkor csalódottan nyugtázzuk, hogy ismét
nem sikerült, és néhány kudarc után esetleg már nem is bízunk
benne, hogy valaha sikerülhet. Pedig változni: lehetséges. Ha nem
hinnék benne, hogy így van, és nem tapasztaltam volna meg már
sokszor a gyakorlatban is, képtelen lennék pszichológusként
dolgozni. Meg lehet változtatni nemkívánatos szokásainkat,
kapcsolati mintázatainkat, sőt, bizonyos mértékben a
személyiségünket is. Természetesen a változás különböző szintjeit
más és más módszerekkel lehet elérni, de valamennyi esetben komoly
segítségünkre lehet a tudatos jelenlét gyakorlása. Ha tehát úgy
érezzük, hogy változtatni szeretnénk életünk valamelyik területén,
érdemes reálisan végiggondolni a lehetőségeinket, működőképes
cselekvési tervet készítenünk – és aztán belevágnunk. Ebben
szeretnék segíteni ezzel a könyvvel.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Tudatos változás - Máté Szondy je 9,65 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...