"Az a baj, hogy nincs önbizalmam" - halljuk úton-útfélen, még olyan
emberek szájából is, akikről adottságaik és körülményeik alapján
nem gondolnánk, hogy ilyen problémával küzdenek. Mások nem vallják
be, hogy így éreznek, sőt épp az ellenkezőjéről igyekeznek
meggyőzni lehengerlő viselkedésükkel, ám arroganciájuk mögött
gyakran szintén belső bizonytalanság, az önelfogadás hiánya húzódik
meg. Bár egész modern kultúránk énközpontú, narcisztikus, a lelkünk
mélyén sokan nem szeretjük magunkat, és félünk, hogy mások is
kevésnek, elégtelennek, értéktelennek találnak minket. Éppen ezért
védekező pozíciót veszünk fel, visszahúzódunk, nehogy még jobban
megsérüljünk - vagy éppen minden erőnkkel bizonyítani próbáljuk,
hogy igenis érünk valamit. Ám a bennünk lévő kétséget a külső
sikerek csak átmenetileg enyhítik. Ráadásul saját magunkkal
kapcsolatos elégedetlenségünket hajlamosak vagyunk környezetünkre
is kivetíteni, ezért rossz közérzetet és türelmetlenséget
terjesztünk magunk körül. Tiszta szívből szeretni és becsülni
önmagunkat azonban nem könnyű, ha fájdalmas kudarcok terhét
cipeljük, ha mások bántó, lekicsinylő mondatai belénk égtek, ha a
szüleink sem fogadtak el minket feltétel nélkül. Ebben az esetben
önismereti munkára van szükségünk, hogy felnőtt fejjel
csodálkozzunk rá: minden gyöngeségünkkel együtt is értékes és
szeretetreméltó emberi lények vagyunk. Ebben igyekeznek segítséget
nyújtani a kötet kiváló szerzői is.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Bízz magadban - Emöke Bagdy,Annamária Kádár,Kozma-Vízkeleti Dániel,Pál Ferenc (Feri atya),Máté Szondy je 4,51 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...