A ?vidéki kisvárosba születő Feri első tizenöt évét javarészt
kórházban tölti. Zavaros családi viszonyai okán azonban hamar
talpra kell állnia, és gondoskodnia megélhetéséről. Kezdeti
bukdácsolásai során elkísérjük őt az ezredfordulós Magyarország
jellegzetes helyszíneire: a vidéki Áfész boltok mélyére, a
bezárásra ítélt gyárba, a pesti utcákon árusító ügynökök közé, a
szerb és arab maffia üzemeltetette vendéglátóipar világába. Végül
egy hirtelen jött lehetőséget megragadva a főhős időközben mellé
szegődött társával drogdílerkedésbe kezd, amiben Hollandiában élő
bohém húga is segítségére lesz. A sodró lendületű regényből
megismerhetjük egy mélyről jövő, ambivalens karakter lélektanát,
mozgatórugóit, miközben színes, fanyaran nosztalgikus képet kapunk
a korabeli Magyarországról is. Varga Bence 1974-ben született
Budapesten. A középiskolai évek után grafikusként dolgozott, majd
Amszterdamban folytatta tanulmányait. Több mint egy évtizede
kommunikációs szakember. Hosszú ázsiai útját követően adták ki
2015-ben Esős évszak című első regényét. Megjelent műfordítása,
jegyzett társforgatókönyvíróként kisjátékfilmet, és rövidebb
írásait közölték az Irodalmi Jelen és a Liget folyóiratokban.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Köd előttem, köd utánam - Bence Varga je 8,73 €
Nešlo o nič vážne a niekedy sa to jednoducho stáva. Ich cesty sa
rozdelili a obaja vedia, že takto je to správne. Veď napokon, o nič
vážne nešlo. Ibaže by náhoda a osud chceli niečo iné. Collina
rýchlo dobehne krutá pravda a on sa predsa len ešte raz rozhodne
vyhľadať Eleanor. Túži po tom, aby ešte raz spojili svoje sily a
napriek mnohým chybám a príkoriam napokon dosiahli spravodlivosť.
Nič však nie je také jednoduché. Zvládne Collin presvedčiť Eleanor,
že stojí za to mu dôverovať? A aj keby áno, bude mať záujem pustiť
sa s ním do vopred prehratého súboja, hoci pravda je na jeho
strane? Toto je totiž nebezpečná hra, ktorá nemusí mať šťastný
koniec.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...