Amy Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből. Miután egy tornádó
végigsöpört a lakókocsiparkunkon, Ózföldén kötöttem ki. De ez az
Ózfölde nem olyan volt, mint a könyvben és a filmben. Dorothy
visszatért, és elkezdte kilopni a varázslatot a földből. A Varázsló
is újra eljött. Glindát már nem lehetett Jó Boszorkánynak nevezni.
És ki maradt meg a Gonosz Boszorkányok közül? Egyesítették erőiket
a Gonoszok Forradalmi Rendjében, ahová engem is be akartak sorozni.
A küldetésem? Megölni Dorothyt. És amikor egy csapat egykori – vagy
talán nem is csak egykori – gonosz boszorkány akar valamit, elég
nehéz nemet mondani. Csakhogy a merénylői küldetésem nem a tervek
szerint alakult. Dorothy még mindig életben van. A Rend eltűnt. És
az otthonom, amelyet mindenáron magam mögött akartam hagyni,
veszélybe kerülhet. Ezen az eltorzult és megosztott helyen valahogy
meg kell találnom Noxot és a Rend maradékát, megvédenem Ózfölde
igazi uralkodóját, legyőznöm Dorothyt és csatlósait – miközben
megpróbálok rájönni, mit keresek itt valójában. De kiben bízhatok
meg egy olyan országban, ahol a jó és a rossz közötti határvonalat
egy erősebb szél is átrendezheti? KI AZ IGAZI GONOSZ?
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A Gonosz ébredése - Danielle Paige je 10,15 €
Nešlo o nič vážne a niekedy sa to jednoducho stáva. Ich cesty sa
rozdelili a obaja vedia, že takto je to správne. Veď napokon, o nič
vážne nešlo. Ibaže by náhoda a osud chceli niečo iné. Collina
rýchlo dobehne krutá pravda a on sa predsa len ešte raz rozhodne
vyhľadať Eleanor. Túži po tom, aby ešte raz spojili svoje sily a
napriek mnohým chybám a príkoriam napokon dosiahli spravodlivosť.
Nič však nie je také jednoduché. Zvládne Collin presvedčiť Eleanor,
že stojí za to mu dôverovať? A aj keby áno, bude mať záujem pustiť
sa s ním do vopred prehratého súboja, hoci pravda je na jeho
strane? Toto je totiž nebezpečná hra, ktorá nemusí mať šťastný
koniec.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...