„A közvetlen utazás az NDK-ból az NSZK-ba 1984-ben lehetetlen volt.
Egy módon juthattunk ki Kelet-Németországból – egy Budapesten
átvezető, és négyéves ott tartózkodást jelentő kerülővel, és csak
ezután indulhattunk tovább Nyugat-Németországba. A budapesti évek
viszont irányt mutattak jövőbeni életünk felé, amit csak akkor
értettünk meg, amikor már Budapesten éltünk.” „Budapest az
emlékeimben az a hely, ami visszaadta a szabadságomat. A szerző
politikai okokból 1984-ben elhagyta az NDK-t, és négy évig
Budapesten élt. A Budapesti napló – a Kelet és a Nyugat világa
között – az 1984 és 1988 közötti magyarországi életéről, és a
„fordulat” előtti időszakot idézi fel, annak nehézségeiről és
örömeiről mesél, valamint részletes képet kapunk az NDK viszonyáról
saját állampolgáraihoz. A szerző programozóként és fordítóként, de
főleg némettanárként betekintést nyert a magyar hétköznapokba.
Környezete befogadta, és sokan kiöntötték a szívüket-lelküket. A
könyv különlegessége az is, hogy azon kevés német nyelvű irodalmi
megnyilvánulások közé tartozik, amely saját tapasztalatból tükrözi
azt a különös, rendszerváltás előtt időszakot.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Két világ között - Barbara Heinecke je 10,68 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...