A nő származása úttörő munka, amely elsőként érvel amellett, hogy a
nő evolúciós szerepe éppoly meghatározó fontosságú, mint a férfié.
A Teremtés könyve szerint Isten először a férfit alkotta meg. Az
asszony megkésett kis ötlet volt; leginkább az Úr nyájas gesztusa a
férfi felé. Aztán vagy kétezer éven át a Szentírásnak ezzel a
részével igyekeztek magyarázni és indokolni a nő alávetettségét és
állítólagos alacsonyabbrendűségét, azt állítva, hogy csupán
másolat, s még csak nem is a legtökéletesebb. Hiszen nem minden
tekintetben olyan, mint a férfi; aligha sorolható a Mindenható
legsikerültebb alkotásai közé. Charles Darwin Az ember
származásában egészen más felfogásban írt fajunk eredetéről, hiszen
ő a legkevésbé sem gondolta, hogy a nő valamiféle megkésett ötlet
lenne; számára nyilvánvaló volt, hogy a női nem legalábbis egyidős
a férfival. Az ember származása megjelenésének áttörést kellett
volna előidéznie a nemek társadalmi kapcsolatában - de nem így
történt. A férfiak szinte azonnal hozzáláttak a nagyon is ínyükre
való elfoglaltsághoz, hogy vadonatúj okfejtésekkel igazolják a nők
nyilvánvaló alsóbbrendűségét és megmásíthatatlan alávetettségét -
azóta is töretlen kedvvel végzik ezt az emelkedett feladatot. A
teológia helyett a biológia, az etológia és a primatológia
eszköztárát vetik be annak érdekében, hogy eljussanak - mindig
ugyanoda. Elaine Morgan (1920-2013) televíziós sorozatok
szerzőjeként volt ismert, amíg 1972-ben meg nem jelent és nem lett
nemzetközi könyvsiker A nő származása. Ezután tíz évet töltött az
emberi evolúció tanulmányozásával, s 1982-ben (magyarul 2017-ben)
napvilágot látott A vízimajom elmélet című munkája, amely
világszerte számos kutató és tudós elismerő támogatását nyerte el.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A nő származása - Elaine Morgan je 11,84 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...