Közeli jövőnk és a távoli jelen - A digitális társadalom kritikája - Miklós Almási

Sz. ig.-szám, adószám, taj szám, bankszámla 24 tagú számsora, születésem ideje, mobilom PIN kódja - mondjuk, ez kb. annyi, amennyi a dögcédulára ráfér. Csakhogy ha hajnalban némileg álmosan végignézek magamon, nem kezet-lábat, pocakot látok, hanem képzeletbeli, tetkózott e-mail-címeket, kártyaszámokat, jelszavakat, mobilszámokat. Hajnali képzelgésemben - felejtés ellen - mindent felírok magamra. Ha kérik, kéznél legyen. Az ötletet egy vizsgázómtól lestem el, a tenyerére írta a fontos neveket, számokat... Na, jó, ez csak álmos (virtuális) játék. Nem tetoválok magamra semmit. Helyette vezetek egy fájlt, amiben a jelszavakat és az egyéb számhalmazokat tárolom. Persze rettegek, hogy ellopják, ezért ezt titkosítom, jelszóval. Azt a jelszót majd beírom valahová, aztán nem tudom, hogy ez a végső, titkos fájl hol is van, és amikor kérik, nem férek hozzá a huszonnégy tagúhoz. Végül az íróasztal környéke lesz tele Post-it cetlikkel. Titkos álmaimhoz is van valahol valakinek jelszava. Mert ismeri a vágyaim, melyekről senkinek se beszélek, ő mégis tudja, mert rákérdez. És akinek nincs se e-mailje, se honlapja, az mit csinál? Gondolom, nyugodtan alhat.