Vajon ?mi vezérel bennünket: a gyors (intuitív) vagy a lassú
(racionális) gondolkodás? Az elfogadott tudományos nézet szerint az
ember természettől fogva racionálisan gondolkodik, érzelmei és
intuíciói pedig csak megzavarják. Ez a mainstream közgazdaságtan
alfája és ómegája, a racionális döntéshozatal és ítéletalkotás.
Mindannyian igyekszünk ennek megfelelni, azt hisszük, többnyire
logikusan gondolkodunk, és ha kudarcot vallunk, másokban vagy
magunkban keressük a hibát. Daniel Kahneman feje tetejére állította
a racionalitásba vetett hitünket. Néhai kollégájával és barátjával,
Amos Tverskyvel három évtizeden keresztül folytatott pszichológiai
kísérleteikből azt a következtetést vonták le, hogy elménk nem
mindig olyan racionális, mint feltételezzük. Intuícióink,
érzelmeink, benyomásaink – hibáival, torzításaival és
zsenialitásával együtt – lényeges szerepet kapnak elemző
logikánkban. Gyors és lassú gondolkodásunk kölcsönösen hat
egymásra, és ha kitüntetett szerepet tulajdonítunk a
racionalitásnak, önmagunkat csapjuk be. Ahogy Kahneman fogalmaz:
„Rendszerint túlbecsüljük a világ működésével kapcsolatos
tudásunkat, és alábecsüljük a véletlen és a szerencse szerepét.”
Gondolatai nagy hatással voltak számos tudományterületre, beleértve
a pszichológiát, a közgazdaságtant, az orvostudományt, a pénzügyi
viselkedéstant és a politológiát, de csak most először adja közre
összefoglalóan egész életművét.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Gyors és lassú gondolkodás - Daniel Kahneman je 16,25 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...