Előítéletekkel és ellenségképekkel, félreértésekkel és
fenntartásokkal terhelt közös múltunkról ma is nehéz értelmes
párbeszédet folytatni. Márpedig egymás történelmének ismerete
nélkül aligha lehet az egymásrautaltságot megélhető sors- és
feladatközösséggé átalakítani. Napjaink legismertebb és legtöbbet
publikáló szlovák történésze, Roman Holec Trianonról először
szlovákul megjelent könyve megpróbálja kikerülni a történelmi
sorsfordulókat általában nemzeti szembenállásokra leegyszerűsítő
értelmezés csapdáit. Ennek jegyében Trianont egyszerre tartja
békeszerződésnek és a győztes nagyhatalmak diktátumának. Elismeri:
az 1920-as magyar békeszerződés, "eltekintve a háború
kirobbantásában és vezetésében játszott magyar szereptől,
túlságosan kíméletlen büntetés" volt. A magyar értékelések szerinte
okkal minősítik igazságtalannak, mert a magyarságra nézve
"rendkívül kemény feltételeinek tragikus volt a hatásuk". Trianon
előzményeinek, okainak, következményeinek, tragédiájának, a régió
nemzetállami átalakulásának becsületes és szakszerű feldolgozásában
fontos lenne a közös gondolkodás és értelmezés fogalmi, módszertani
kereteinek a megteremtése. Roman Holec könyve - a nagy történelem
és a lokális világok hétköznapi történeteinek a párhuzamba
állításával - a hét szomszédos ország történetírásában ritkaságnak
számító fontos adalék ehhez a tárgyszerű vitákban kiteljesíthető
közös munkához.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Diadal és katasztrófa - Roman Holec,Diána Marosz je 16,70 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...