"A kilencvenes évek elején az európai kupaszereplésektől öt évre
eltiltott angol futball a legsötétebb napjait élte. A szigetország
labdarúgása akkoriban a keménységről, az ütközésekről és a
sérülésekről szólt: az erő fontosabb volt a gyorsaságnál, az
agressziót pedig többre becsülték az észnél. A robusztus
középpályásoké és a kőkemény védőké volt a világ, akik bátran
belevetették magukat a darálóba. A 4-4-2 volt a divatos felállás,
és alig lépett pályára olyan csapat, amely új taktikákkal mert
volna kísérletezni. Aztán egyik napról a másikra minden
megváltozott. Az 1992-ben létrehozott Premier League indulása
egybeesett az egész futballvilágot megrengető szabályváltozással: a
hazaadás tiltásával. A védők egyszeriben elveszítették addigi
biztos menekülőútjukat, a kapusoknak pedig a labdakezelés új
módszereit kellett megtanulniuk, és ettől megváltozott a játék
ritmusa. Az angol fociban komoly taktikai fejlődés indult, amelyben
az egyre hangsúlyosabbá váló külföldi hatások is fontos szerepet
játszottak. A Daráló az első olyan komoly szakmunka, amely alaposan
feltárja a Premier League-ben alkalmazott taktikák változásait, és
értően elemzi az angol foci elmúlt negyedszázadának fejlődését
Ferguson támadásközpontúságától kezdve Mourinho sündisznótaktikáján
át egészen Ranieri kontrákra épülő elképzeléseiig. A Daráló az
egyik legszórakoztatóbb, legtartalmasabb és legintelligensebb
könyv, amely az angol futballról valaha is született. Minden
focirajongó számára kötelező! MICHAEL COX angol sportújságíró, a
Bristoli Egyetemen tanult, rendszeresen publikál a The Guardian és
a The Independent című lapokba. Zonal Marking nevű, felállással és
taktikával foglalkozó weboldala 2011-ben elnyerte az Angol
Futballszurkolók Szövetségének fődíját. "
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Daráló - Michael Cox je 15,32 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...