"Kilenc éve jelent meg az első könyvem, és a sorban ez a
kilencedik. A 9-es a számsor vége, amely a számmisztikusok szerint
egyben egy korszak lezárultát is jelképezi. Ez valóban így van. Úgy
érzem, ebben a kötetben adom át a legesszenciálisabban azt az
életszemléletet, világlátást, ahogyan most, negyvenkilenc évesen
gondolkodom - és amelyet folyamatos tanulással fejlesztek. A
könyvben szereplő három előadás tudatos koncepció alapján követi
egymást. Az öntudatra ébredés magával hozza azokat a kérdéseket,
hogy kik is vagyunk valójában, mi végre jöttünk erre a világra,
merre van az utunk. Ha ezekre választ kapunk, jöhet a terveink,
vágyaink megvalósításához szükséges erőgyűjtés, hiszen csak a
megvalósulások útján kerülhetünk egységbe önmagunkkal, és ezáltal a
másik nemmel, a világgal. Hiszem, hogy kizárólag rajtunk, a saját
tudatosságunkon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek élvezni az
életet. Ehhez kínál alapvető gondolatokat, hasznos szellemi
útmutatást ez a kötet, melyben az Öngyógyító könyvemben ismertetett
technikákat is jó néhány új módszerrel kiegészítettem. Mindezt -
szokásomhoz híven - személyes történetekkel varázsoltam élőbbé,
hogy még közelebb vihessem az olvasókhoz mindazt, ami nekem is
segített." (Soma Mamagésa)
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Egységben önmagammal - Mamagésa Soma je 9,65 €
Nešlo o nič vážne a niekedy sa to jednoducho stáva. Ich cesty sa
rozdelili a obaja vedia, že takto je to správne. Veď napokon, o nič
vážne nešlo. Ibaže by náhoda a osud chceli niečo iné. Collina
rýchlo dobehne krutá pravda a on sa predsa len ešte raz rozhodne
vyhľadať Eleanor. Túži po tom, aby ešte raz spojili svoje sily a
napriek mnohým chybám a príkoriam napokon dosiahli spravodlivosť.
Nič však nie je také jednoduché. Zvládne Collin presvedčiť Eleanor,
že stojí za to mu dôverovať? A aj keby áno, bude mať záujem pustiť
sa s ním do vopred prehratého súboja, hoci pravda je na jeho
strane? Toto je totiž nebezpečná hra, ktorá nemusí mať šťastný
koniec.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...