Eden legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra.
Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain,
kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a
hálószobája ajtaját. A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja
legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott.
Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor
szeretett – akit egykor szeretett –, most gyűlöli. Amit egykor
igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme,
és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a
történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel
együtt, aki valaha volt. Amber Smith provokatív bemutatkozó regénye
feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy
fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és
elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első
szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal,
miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is
tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Amilyen akkor voltam - Amber Smith je 11,57 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...