IRATKOZZ FEL A KIVÁLASZTOTT CÍMRE, KATTINTS A "HAMAROSAN" FELIRAT
MELLETTI KIS SZÍVECSKÉRE, HOGY AZONNAL ÉRTESÜLJ A MEGJELENÉSRŐL!
Florence Day a könyvszakma egyik legnépszerűbb romantikus
szerzőjének a szellemírója, és komoly problémával küzd: egy szörnyű
szakítást követően nem tud hinni többé a szerelemben. Számára a
romantika halott. Amikor új – és nem mellesleg túlságosan jóképű –
szerkesztője nem hajlandó további hosszabbítást adni neki az új
kézirat leadási határidejére, Florence felkészül rá, hogy búcsút
intsen a karrierjének. Ráadásul nem sokkal késobb olyan
telefonhívást kap, amire nem lehet felkészülni: haza kell térnie a
szülővárosába eltemetni váratlanul elhunyt, imádott apját. Abba a
közösségbe, ami soha nem értette meg őt, és ahol az évek során
semmi nem változott. Nem csak ezzel kell azonban szembenéznie. Az
apja végakarata meglehetősen furcsa a temetésre kért ezer szál
vadvirággal, Elvis fellépésével és a madarakkal. De a ravatalozóház
ajtajában még furcsább dolog várja: egy szellem, aki pont olyan
dühítően jóképű, mint korábban, és legalább annyira értetlenül áll
a helyzet előtt, mint Florence. A romantika határozottan halott… de
úgy tűnik, hogy az új szerkesztője is, és befejezetlen ügyük miatt
a lány kénytelen átértékelni mindazt, amit valaha a szerelmes
történetekről gondolt. Ashley Poston elso felnőtteknek írt regénye
meghitt történet hazatalálásról, családról és szerelemről a Szívek
szállodája stílusában.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Halott romantika - Ashley Poston je 9,80 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...