A Múzeum fedőnevű szervezet bérgyilkosok elit hálózatát foglalja
magában. Az Eredetvizsgálat részlegük jelöli ki a célpontokat. A
Beszerzések garantálja a szükséges eszközöket. Az Időszaki
kiállítások kezeli az épp rendelkezésre álló erőforrásokat. Az
Igazgatótanács hozza a döntéseket, és lendíti mozgásba az
eseményeket. Billie, Mary Alice, Helen és Natalie negyven évig
dolgozott a hálózatnak, és iktattak ki célszemélyeket a világ
minden pontján. A módszereik mára jobbára elavultak, de ők nem
érzik még, hogy eljött volna a nyugdíjazásuk ideje. Pláne nem
akkor, amikor ez valójában a likvidálásukat jelenti, azon a
búcsúajándéknak szánt, fényűző hajóúton, amire a munkáltatójuk
fizette be őket. A négy operatív ügynök pedig nem szeretne idő
előtt távozni az élők sorából, ezért saját magukat mentve
összeállnak egy utolsó küldetésre. Egy küldetésre, ahol senki és
semmi nem állhat útjukba. Lehet ugyanis, hogy mind betöltötték már
a hatvanat, de továbbra is ugyanolyan halálosak, mint fénykorukban.
Deanna Raybourn regénye változatos helyszíneken játszódó, izgalmas
bevetésekkel tarkított történet, és egyben elgondolkodtató
szembenézés az öregedéssel. A Bérgyilkosok veszélyes korban a New
York Times bestseller listáján nyitott, jelölték a thrillerirodalom
egyik legnevesebbnek számító díjára, a Barryre, illetve az olvasók
beszavazták a Goodreads könyves közösségi oldal legjobb tíz
thrillere közé a megjelenése évében.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Bérgyilkosok veszélyes korban - Deanna Raybourn,Veronika Farkas je 12,79 €
Na brehu Ženevského jazera stojí zámok Atlantis, v ktorom sa
schádza 7 sestier, aby pochovali svojho nevlastného otca. Jeho
posledná vôľa však obsahuje niečo, čo ich všetky prekvapí. Dozvedia
sa, v ktorej krajine majú hľadať svoj skutočný pôvod. Maia, ktorá
je prvou zo sestier, neváha a rozhodne sa vypátrať, kým je a kam
patrí. Pátranie po jej osude ju zavedie do slnkom zaliateho Rio de
Janeira, do starobylej vily, kde objaví informácie o žene menom
Izabela Bonifacio. Práve Izabela žila v dome na začiatku 20.
storočia a patrila k najvyššej vrstve miestnej smotánky. Maia sa
ponorí do neuveriteľného životného príbehu Izabely a popri tom
rozplieta aj svoj vlastný.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...