Közel három évtizeddel a magyarországi rendszerváltás után a
pártállami múlt feltárása továbbra is a politikai elit és a
társadalom egyik legsúlyosabb adósságának számít. A „társadalmi
katarzis” elmaradásáért azonban csak részben okolható a politikai
és gazdasági átmenet békés, konszenzuális jellege: a harmadik
magyar köztársaság mindenkori hatalmi elitjének így is módjában
állt volna szembenézni a múlttal, biztosítani a pártállami iratok
nyilvánosságát, és megnevezni a felelősöket. A probléma azonban
rendre a változó hatalmi érdekek és a kicsinyes politikai játszmák
fogságába került, s így a társadalmi megtisztulás folyamata helyett
a kérdés elsikkadt az egyre-másra kirobbanó közéleti botrányok és
az azt követő perek sűrűjében. UNGVÁRY KRISZTIÁN új kötete arra
tesz kísérletet, hogy felvázolja az információs kárpótlás, az
átvilágítás és a kommunista bűnök felelősségre vonása kapcsán
kialakuló elképzelések 1989 és 2017 közötti történetét, majd
egyfajta illusztráció gyanánt néhány konkrét esettanulmányban is
igyekszik érzékeltetni azokat a problémákat, amelyek az
iratnyilvánosság részlegessége és az átvilágítás elmaradása okoz
Magyarország közéletében. A szerző célja, hogy bizonyítsa: a mai
magyar politika deficitjei szorosan összefüggnek a múlttal való
szembenézés elmaradásával.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A szembenézés hiánya - Krisztián Ungváry je 11,84 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...