A KÉK VÉR GYERMEKEI a Szíriusz-rendszer családjához tartozó földi
emberek. A kékség egy magas szintű tudatállapot, rezgésminőség.
Tobozmirigyünk kalcitkristályai kék színű fotonokat bocsátanak ki,
ha a harmadik szemünk aktív. A kék a hangrezgések világában már a
szférák zenéje, az Eget a Földdel a kékség köti össze. Ezt az erőt,
ezt a kék tudati- és létminőséget őrzik számunkra a kékség papjai,
a mágusok, a Mag-ősök, akik sok korban sokféle névvel, de azonos
kék szíriuszi tudattal érkeztek közénk, hogy a szellemi
szomjazóknak inni adjanak a tiszta forrásból. Az első kötetben a
hasítatlan EGY emberré válásának, a téridőben való alászállásának
célját és nehéz útját érthetjük meg e kékség papjainak ősi
tudásával. A második kötet központi tanítása a Szíriusz-rendszerről
és az onnan a Földre került DNS-ünkről olyan új információkat
tartalmaz, amik eddig nem lehettek nyilvánosak. Most van itt az
idő, illetve az időrés, az idővákuum, amikor több rendszer, ciklus
"összeér" és egy nagy "váltóállításra", új kozmikus kapcsolódások
kialakítására van lehetőségünk! A megdöbbentően új tudás egy
alapjaiban új rendszert képez, amit lehetetlen befogadni annak, aki
nem áll készen egy merőben új létezésre, mely már egy elméntúli
állapot-rendszer.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A Kék Vér Gyermekei I. - Imhotep, a kékség papja - Ágnes Éva Golenya je 12,38 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...