Ungváry Krisztián a XX. század talán legvitatottabb történeti
időszakát értékeli. A korszakban meghatározó szerepet játszott a
zsidóság és a róluk alkotott ellenségkép, és ez a helyzet majdnem
minden egyéb társadalmi kérdést is befolyásolt. Az ellenségkép
azért tudott hatékonnyá válni, mert a megkésett magyar
társadalomfejlődés következtében a zsidók a modernizáció első számú
hordozójának számítottak. Magyarországon a modernizáció, illetve
annak félelmetesként érzékelt kísérőjelenségei jobb- és baloldalon
egyaránt radikálisan antiliberális válaszokhoz vezettek. Az 1919-es
kommunista kísérlet sokkot okozó élménye után a jobboldali válaszok
közül azok tudtak igazán érvényesülni, amelyek mondanivalójukat
antiszemita köntösbe öltöztették. Az antiszemitizmus tekintetében
Horthy Miklós és rendszere kétarcú: a rendszer jóval radikálisabban
volt antiszemita, mint elsőszámú vezetője. 1944-ig a kormányzó a
közhangulattal is szembeszállva mérséklő politikát folytatott. A
német megszállást követően viszont hozzájárult a parlament többsége
által már régóta követelt antiszemita intézkedések végrehajtásához,
beleértve a deportálást is, holott ennek következményeivel már
régóta viszonylag pontosan tisztában volt. A terjedelmében is
jelentős mű valódi áttekintést és fontos, sokszor megrendítő
felismeréseket kínál az olvasónak. Ungváry Krisztián 1969-ben
született Budapesten. Fő kutatási területe az első és második
világháború hadtörténete; a XX. század politikatörténete; a
szélsőjobb, valamint az állambiztonság szervezetei. Az Országos
Széchenyi Könyvtár munkatársa és a Jahrbuch für Historische
Kommunismusforschung (Berlin) szerkesztőbizottsága tudományos
tanácsának tagja. 2015-ben szerezte meg az MTA doktora fokozatot A
Horthy-rendszer mérlege című, 2012-ben könyvként publikált
disszertációjával, melyet Akadémiai Díjjal is kitüntettek. Ennek a
munkának javított és átdolgozott kiadását tartja kezében az olvasó.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A Horthy-rendszer és antiszemitizmusának mérlege - Krisztián Ungváry je 18,66 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...