Teddy Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának.
Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai
érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év
Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól,
különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges megtenni,
hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a
maga nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak,
és a maga részéről készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a
saját akarata szerint formálja át hőn szeretett iskolája sok
évtizedes tradícióit. Amikor egy napon Teddy egyik diákjának
édesanyja holtan rogy össze egy iskolai ünnepségen, kezdetben senki
sem gyanakszik, ám a jelek egyre inkább afelé mutatnak, hogy a
munkaközösség elnökének halála nem szerencsétlen véletlen volt
csupán, az események pedig olyan titkokat csalnak a felszínre,
melyek végleg felborítják az iskola és az egész város életét.
Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő
feleségem című regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a
házastársi viszony nehézségei köré. A saját érdekedbenaz iskolai
közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol
sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó
indulatok.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A saját érdekedben - Samantha Downing je 11,21 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...