Európában tíz éve ért véget a második világháború. Az üszkös romok
már eltűntek az utcákról, de az emberi lelkeken ejtett sebek még
nem gyógyultak be. Amara Sironit, a fiatal olasz újságírónőt
főszerkesztője Kelet-Európába küldi, hogy tudósítson a vasfüggöny
túloldalára került országok helyzetéről és arról, mi maradt a Soá
emlékezetéből. Amarának személyes indítéka is van, hogy felüljön a
keletre induló vonatra. Egy kudarcba fulladt házasság után
mindenáron nyomára akar bukkanni kamaszkori szerelmének,
Emanuelének. Miután a két fiatalt a vészkorszak elszakította
egymástól, Emanuele levelekben számolt be Amarának a sorsa
alakulásáról. Az utolsó levél 1944-ben, a 3ód1i gettóból érkezett.
Amara úgy sejti, hogy a fiút az auschwitzi haláltáborba hurcolták.
A múltba és a sötétség mélyére vezető hosszú úton és a keresésben
társául szegődik a félig magyar származású Hans, akivel Krakkó és
Bécs után Budapestre is eljutnak, éppen akkor, amikor kitör a
forradalom, amelynek aztán a szovjet tankok vetnek véget. A lázas,
egyszerre felemelő és tragikus napok elmúltával együtt térnek
vissza Bécsbe, hogy szembesüljenek a vágyott és ugyanakkor
rettegett igazsággal, amely örökre megváltoztatja Amara életét.
Dacia Maraini meglepő, izgalmas fordulatokban bővelkedő regényében
megrázó érzékletességgel rajzolódnak ki a közös sorsok egyéni
drámái, legyen az a zsidók üldöztetése, a fronton harcoló katonák
végzete vagy a túlélők és az otthon maradottak gyötrelmes küzdelme.
A kalandos történetben megelevenedik a háború sokkjából lassan
magához térő Európa mindennapjainak hangulata, és az olvasó elé
tárul egy olyan szerelem, amelyet a legnagyobb sötétség sem tud
kioltani.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Végállomás Budapest - Dacia Maraini je 12,23 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...