Nadler Herbert elsősorban vadászíróként, vadászati
szaktekintélyként ismert, de emellett közel húsz éven keresztül
nagy hozzáértéssel vezette a Fővárosi Állat- és Növénykertet is. Az
általa szerkesztett Természet című lapban az állatkertet
népszerűsítő és a korabeli természettudományos eredményekről szóló
publikációk mellett például állat- és növénytani érdekességekről
vagy vadászati kiállításokról is tudósított a lap, melyben maga
Nadler is sok önálló cikket közölt. Cikkeinek és könyv alakban
megjelent írásainak forrását nagyrészt vadásznaplói jelentik,
melyeket körülbelül harminc éven keresztül vezetett a kortársai
szerint rá annyira jellemző gondossággal és alapossággal. Kötetünk
anyagát az Oroszi Sándor által szerkesztett Erdészettörténeti
közleményekben korábban már publikált 1935-ös és 36-os éveket
dokumentáló naplók képezik, melyekben Nadler akkurátus pontossággal
sorolja fel a vadászatai során elejtett állatokat és a felmerült
költségeket. Az eseménydús napok mellett, melyeken "a sikernek
minden feltétele megvan", a sikertelen napok is feljegyzésre
kerültek, amelyekkel a szerző "az ördögnek tartozik", és amelyekből
adott esetben szintúgy sok tapasztalatot lehet szerezni. Ezek az
eredetileg részben magyar, részben német nyelven papírra vetett
naplóbejegyzések nemcsak jelentős vadásztörténeti dokumentumok, de
Nadler erős jellemének, nagy tudásának, tiszta
természetszeretetének és megingathatatlan vadászetikájának is
pontos mutatói.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Vadásznapló 1935-1936 - Herbert Nadler je 9,80 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...