A címben szereplő fejedelmi ékszer, nem más, mint korának
legdrágább nyakéke, egy páratlan kincs, amely tulajdonképpen soha
nem is volt a királyné tulajdona. Hogy kerül mégis összefüggésbe a
nevével? Egy világraszóló szélhámosság révén, ami önmagában is egy
izgalmas történet, de csak még izgalmasabb lesz, amikor az író
tágabb kontextusba helyezi: a francia forradalom előszelét
megsejtetve benne. A nagy forradalom előtti évtizedekben két
párizsi ékszerész, Charles August Boehmer és Paul Bassenge évek
hosszú és csendes munkájával összevásárolták Európa legszebb
gyémántjait, majd elkészítették az akkori világ legdrágább
ékszerét. Eredetileg Madame Du Barrynak szánták, vagyis XV. Lajos
királlyal akarták kifizettetni. Miután azonban XV. Lajos hirtelen
meghalt, új vevő után kellett nézni. Idővel arra jutottak, hogy
„csak egy valaki van a világon, akit nyilván a sors is arra szemelt
ki, hogy ennek a kincsnek birtokába jusson: ez Marie Antoinette,
Franciaország ifjú királynéja”. Csakhogy a számításba egy kis hiba
csúszik: a királyné nem óhajtja az ékszert… Noha Szerb Antalnak ez
a műve bevallottan nem regény, és nem is történelmi tanulmány, az
író páratlan irodalmi stílusa, – melynek egyaránt része közvetlen
előadásmódja és imponálóan széles műveltségének elegáns
megcsillogtatása – nemcsak elgondolkodtató, de rendkívül szellemes
és élvezetes olvasmánnyá teszi első sorától az utolsóig.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A királyné nyaklánca - Antal Szerb je 6,39 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...