Ez az album a 2008-ban megjelent Tér és idő című kötet
folytatásának tekinthető. A háború után felnövő új nemzedék
mesterei az előző kötetben bemutatott művészek voltak. Így az
50-es, 60-as években tervezett bútorok még sokban hasonlítottak a
ma már klasszikusnak számító 30-as, 40-es évek modelljeire. Az
igények ugyan megváltoztak, de a fellendülő lakásépítés két-három
szobás lakásai számára a többfunkciós szobabútorok továbbra is
szükségesek voltak. Nagy változást jelentett a nagyüzemi gyártás. A
terveknek az új anyagokhoz és gyártási technológiákhoz kellett
alkalmazkodniuk. Az új nemzedék tisztában volt azzal, hogy a
tömegtermelés nem árt művészi presztízsének. A kiállításokon,
melyekből minden szezonban több is volt, előremutató és a kor
szellemének megfelelő remek darabok reprezentálták az európai
szintű magyar tervezőket. Sajnos a kereskedelem vezetői nem tudták
követni a tervezők fejlődését. Így az üzletekben nagyrészt
konvencionális, elavult bútorokat láttunk. A mostani kötet a
lakásművészeti kiállításokon szereplő egyedi és kis szériás
bútorokat, valamint a nagyüzemekben végül gyártásba került
termékeket mutatja be, egészen a hatvanas évek végéig.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Távol és közel - Tibor Somlai je 36,18 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...