„Mindenekfölött valami kollektív jóságot szeretnék megvalósítani
magamban. Minden élő felé egyformán áradó, végtelen gyöngédséget és
megbocsátást.” A kötet Szepes Mária naplója, ezért nagyon személyes
hangvételű. Különleges ajándék, hogy bepillanthatunk abba a
szellemi folyamatba, amely meghatározza a magyar ezotéria egyik
legkiemelkedőbb alakjának embertársai szolgálatában leélt egész
életét. Néha úgy érez, úgy viselkedik, mint egy hétköznapi
háziasszony, máskor pedig egy sokat tapasztalt, mindentudó Mester –
nagyon érdekes és felemelő érzés olvasni, szinte együtt gondolkodni
vele. A könyvet az eredeti napló néhány kézzel írt oldala teszi még
különlegesebbé, valamint egy DVD-melléklet, „A csodák valósága”
című 71 perces beszélgetéssel, amelyen Szepes Mária saját
otthonában, kedvenc tárgyaival körülvéve mondja el gondolatait.
„Halálközeli élményem óta többletérzékszervekkel látok és hallok.
Bízom abban, hogy a naplóm is idejében jelenik meg. Jó hírt hoz
mindazoknak, akik beteg bolygónkon gyógyulni akarnak. Reménnyel
eltelve hiszem és tudom, hogy mindenkihez elérkezik, aki érdemes
rá, mert visszaemlékszik arra, amit már tudott egyszer. Az élet
örök. Viszontlátásra…”
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Szibilla - Mária Szepes je 9,27 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...