Kulcsár István, a hetvenes és a nyolcvanas években az ország egyik
legismertebb riportere, évekig a Magyar Rádió és Televízió moszkvai
és New York-i tudósítója volt. Most, nyolcvanadik évén túl
elérkezettnek látja az időt akkori nagyrészt hazai élményeinek
közreadására, hiszen a Rákosi-korszakot és a Kádár-korszakot, az
akkori társadalom belső szövevényes viszonyait és az átkos
hétköznapokat kevesen ismerik jobban, mint ő. Az egykori
eseményeket, viszonyokat belülről, nem ellenzékiként látta és élte
át, de azért sok mindennel neki is tele volt a hócipője. Például a
Néphadseregben (is) uralkodó svejkizmussal vagy egyes vezető
elvtársak gáláns kalandjaival. És hogy a szerző mindig valósághű,
ugyanakkor szórakoztató történeteinek témája milyen változatos, az
már a fejezetcímekből is kiderül: az Osztályidegenek például többek
között báró ismerőseiről Wesselényi Miklósról és Perényi
Zsigmondról, az Éberek és szájtátiak című fejezet a szovjetek és
nyomukban a hazai bürokratikus rendszer beteges ellenségképéről, a
Ződ a segged elvtárs című írás a felszabadulás utáni évek mozgalmi
dalainak kultuszáról szól. De tudósít az obsitos tudósító hajdani
kuplerájokról, Budapest lómentesítéséről, marakodásba fulladó
egyházpolitikai tanácskozásról, náci haláltábort túlélt, Izraelben
új hazára lelt fiatalokról és még sok minden másról, amire talán
már csak ő emlékszik. Teszi ezt a korábbi sikerkönyveit (Legország,
Távol Európától, Mitya stb.) is jellemző humorral, iróniával és
öniróniával.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Szexmentes övezet - Kulcsár István Sz. je 7,01 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...