Párizs, London, Nizza, Brüsszel után az Iszlám Állam Budapesten
készül terrormerényleteket elkövetni. A terv végrehajtására két
minden gyanún felül álló magyar fiatalembert szemelnek ki, akik az
akciók előtt egy pillanatra sem kerültek korábban a hatóságok
látókörébe. Egy budapesti egyetemen tanult pszichiáter az agymosást
állítja kutatásainak középpontjába a Szíriából Afganisztán keleti
határvidékére átmenekített Iszlám Állam főhadiszállásán.
Egyedülálló módszerével mindenre elszánt dzsihádistává képezi ki a
két magyart. Az agymosott fiatalok előbb a pesti Duna-parton
hajtanak végre halálos áldozatokat követelő gyilkos merényletet,
majd egy repülőgépet térítenek el, hogy utasaikat kiszolgáltassák
az Iszlám Államnak. Kulcsár István, az ismert rádióriporter,
harmadik kalandregényével (a Mihail Kamjanyica néven írt Darabont
és a Gyilkosság a Magyar Rádióban után) ismét meglepetést okoz és
tabukat dönget. Súlyos mondanivalója ellenére is gördülékeny
stílusú, olvasmányos, a humort sem nélkülöző könyve ugyanis az első
magyar mű, amelyből az olvasó elképzelést alkothat az iszlám
fundamentalisták módszereiről.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Dzsihád a Duna-parton - Kulcsár István Sz. je 8,09 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...