László király uralkodását határozott kül- és belpolitika jellemzi.
A Szentszékkel együttműködik, de Magyarország belügyeibe nem enged
beleszólást. Felelősen, kemény törvényalkotással igyekszik országa
helyzetét stabilizálni. Közben az elűzött, konok és bosszúszomjas
Salamon továbbra sem tesz le abbéli szándékáról, hogy a magyar
koronát visszaszerezze. Mivel sógora, a német Henrik támogatását
már nem élvezi, a Kárpátok keleti lejtői mögött akkortájt megjelent
kipcsák kunok, és a már generációk óta az Al-Duna mentén lakó
besenyők között keres szövetségest. Ezzel elindul egy veszélyes
úton, ahonnan számára már nincs visszatérés. Hiszen győzhet-e egy
olyan uralkodó felett, akit népe már életében szentként dicsőít?
László tehát a Kárpátok északkeleti hágóin át beözönlő kunokkal
honvédő háborúba bonyolódik. A határvédelem mellett azonban
földjének gyarapítását is szem előtt tartja. A horvát belharcokba
történő beavatkozásával unokaöccsét, Álmos herceget a horvát trónra
segíti. Életének végső szakaszában László, e kivételes karizmájú,
Európa-szerte tisztelt és becsült uralkodó – akit a katolikus
királyok szívesen látnának egy Jeruzsálembe induló keresztes had
élén – megvív az al-dunai besenyőkkel is, ezzel tovább tágítja
országának határait. A sors csupán negyvenkilenc harcos esztendőt
adott László királynak, akit e két szó: a kard és a glória
jellemezhet legjobban, erre utal az életéről szóló regénytrilógia
befejező részének címválasztása is.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Szent László 3: Kard és glória - László Benkő je 11,64 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...