„Üdvözlöm. Stephen Hawking vagyok: fizikus, kozmológus és álmodozó.
Bár nem tudok mozogni, és számítógépen keresztül kell beszélnem, az
elmém szabad.” „Visszatekintve úgy tűnhet, hogy egy előre alaposan
megtervezett menetrend szerint foglalkoztam a világegyetem
eredetének és fejlődésének legjelentősebb problémáival. Ám
valójában nem így történt. Nem volt előzetes tervem. Az a helyzet,
hogy csak a saját orrom után mentem, és mindig azzal foglalkoztam,
ami akkor éppen érdekesnek és megoldhatónak tűnt.”Stephen
Hawking korunk egyik legfigyelemreméltóbb alakja. Cambridge-i
géniusz, világszerte ünnepelt, ragyogó elméleti fizikus, aki
ösztönzést és bátorítást jelent mindazok számára, akik szemtanúi
lehettek annak, milyen nagyszerű diadalt aratott
mozgatóideg-sorvadása felett. Kitty Ferguson ebben a könyvében
Hawking életét meséli el. Műve megírásához különleges segítséget
kapott magától Hawkingtól, valamint közeli ismerőseitől és
családjától.A könyv részletesen bemutatja Hawking gyerekkorát, első
szívszorító találkozását motoros neuronbetegségével, majd az ezzel
való küzdelmeinek kezdetét elsőéves doktorandusz-hallgató korában.
Olvashatunk Hawking egyre növekvő nemzetközi hírnevéről, továbbá az
életben maradásért való hosszas küzdelméről, miközben mellesleg még
a világegyetem működésének fizikáját is igyekszik feltárni. Ezzel
párhuzamosan a szerző, aki közérthető nyelven tudja tálalni az
elméleti fizikai ismereteket is, mindenki számára érthetően
foglalja össze és magyarázza el a tudomány élvonalába tartozó
fizikai elméleteket, melyek Hawkingot foglalkoztatják.A
fizikai fogalmakat szemléltető ábrákkal és Hawking életét
gyerekkorától napjainkig dokumentáló fotókkal illusztrált könyv a
Kitty Fergusontól megszokott közérthető nyelvezettel íródott. Az
eredmény egy lebilincselő beszámoló Hawking rendkívüli életéről és
zabolátlan elméjéről.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Stephen Hawking élete és világa - Kitty Ferguson je 5,61 €
Nedokončené príbehy Númenoru a Stredozeme sú súborom príbehov,
ktoré pokrývajú celé časové pásmo od prehistorických Starých časov
Stredozeme, detailne opisovaných v Silmarillione, až po Vojnu o
Prsteň, ktorou vrcholí trilógia Pán prsteňov. Netvoria ucelený
dejový prúd, ale ponúkajú čitateľovi ojedinelú možnosť zoznámiť sa
s neskoršími či podrobnejšími verziami príbehov, s ktorými sa už
stretol v predchádzajúcich knihách, nahliadnuť do procesu
Tolkienovej tvorby a znalosť už známych dejov obohatiť o doposiaľ
nepublikované úryvky a zlomky rozprávania. Obsiahly zväzok z
autorovej pozostalosti usporiadal a komentárom a poznámkami doplnil
Tolkienov syn Christopher, ktorý je aj autorom bohatého
informatívneho registra. Z tvorby J.R.R. Tolkiena postupne vyšlo
viacero titulov, ktoré sú samostatné a nie je nutné čítať ich po
poradí, okrem titulu Hobit, na ktorý nadväzuje trilógia Pán
prsteňov: 1. The Hobbit (originál vyšiel v roku 1937; v slovenčine
Hobit) 2. The Lord of the Rings (originál vyšiel v roku 1954 – 55;
v slovenčine Pán prsteňov) 3.The Silmarillion (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 1977; v slovenčine Silmarillion) 4. The History
of Middle-earth (doslova „História Stredozeme“) alebo Unfinished
Tales (doslova Nedokončené príbehy) ( originál vyšiel z
pozostalosti) 5. The Children Of Húrin (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 2007; v slovenčine Húrinove deti)
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...