Kris Kelvin pszichológus megérkezik egy távoli égitest, a Solaris
felszíne felett lebegő űrállomásra. A bolygót plazmaóceán borítja,
mely élet, sőt különös intelligencia jeleit mutatja, de az emberek
mindeddig sikertelenül próbáltak kapcsolatot teremteni vele.
Kelvint senki sem fogadja az Állomáson, és a zavartan viselkedő dr.
Snaut rejtélyes figyelmeztetésekkel próbálja megértetni vele, hogy
veszély leselkedik rá. Még furcsább a merev és máskor mindig
hivatalos Sartorius, aki be sem akarja engedni Kelvint a laborba,
ahová elbarikádozta magát. A pszichológus lassan rájön az
igazságra: az óceán őrületbe hajszolja a kutatókat, saját
személyiségük legbelső, eltitkolt démonait szabadítva rájuk… A
regényt először Borisz Nierenburg vitte filmre 1968-ban. Andrej
Tarkovszkij Solaris-a 1972-ben készült, majd 2002-ben Steven
Soderbergh is megfilmesítette a történetet. Michael Obst német
zeneszerző hasonló címmel operát írt belőle. Stanislaw Lem műve
olyan gazdag, sokrétű tudományos, filozofikus, különös művészi
alkotás, mintha ezek a zseniális feldolgozások különböző
regényekből készültek volna. Stanislaw Lem (1921–2006) a huszadik
század legsikeresebb, legolvasottabb sci-fi-írója, művei negyvenegy
nyelven jelentek meg a világon. 1973-ban elnyerte az Amerikai
Science Fiction és Fantasy Írók Szövetségének (SFWA) tiszteletbeli
tagságát, de azt később – az amerikai sci-fi igénytelenségére tett
kritikus megjegyzései miatt – visszavonták. „Mikor remekművel kerül
kapcsolatba az ember, hallani kezdi ugyanazt a hívó szót, amelyik a
művészt is alkotásra késztette.” (Andrej Tarkovszkij)
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Solaris - Stanislaw Lem je 10,29 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...