Csád fővárosában, közel a Szaharához két magasan képzett titkos
ügynök, egy amerikai és egy francia, élete kockáztatásával
sikeresen működik közre az iszlám terroristák által üzemeltetett
drog- és embercsempészeti hálózat felszámolásában. Egy gyönyörű
csádi özvegyasszony nem lát más kiutat a reménytelen éhezésből és
nyomorból, minthogy kisfiával az embercsempészek segítségével
Európába jusson, és ott vállaljon munkát. A viszontagságos úton egy
titokzatos férfi segíti és védelmezi, aki nem az, akinek mondja
magát. Észak-Koreában a katonák puccsal próbálják megdönteni a
diktatúrát. A hivatalos phenjani közlemény Dél-Koreát teszi
felelőssé a történtekért. Az okos és ambiciózus, negyvenes éveiben
járó kínai kémfőnök mindent elkövet azért, hogy Kína ne sodródjon
Dél-Koreával és a szövetségi rendszereknek köszönhetően az Egyesült
Államokkal is háborúba. Ám az öreg, keményvonalas kommunisták a
fegyveres választ erőltetik, és a pekingi kormányban ők vannak
többen. A Fehér Házban Pauline Green elnök asszony ügyes és óvatos
politizálással, taktikus diplomáciai lépésekkel egyensúlyoz az
amerikai pártok között, és próbálja megakadályozni a világ
nagyhatalmainak segítségével, hogy Észak- és Dél-Korea konfliktusa
világméretűvé váljon. Ám az események egy idő után önjáróvá válnak,
és, noha az államok többsége mindent megtesz a fegyveres harc
kirobbanása ellen, a katonai szövetségek összetett hálójában
vergődve a világ mégis belesodródik egy újabb háborúba. A regény
nem más, mint hatalmas kiáltás, hogy ez SOHA ne történhessen meg.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Soha - Ken Follett je 12,65 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...