Amikor a fenegyereknek tekintett John Truth rádiós élő műsorában
hírt ad egy emberi kéz által előidézett földrengéssel fenyegető
terroristacsoportról, akkor a veszélyt csak nagyon kevesen veszik
komolyan. A fiatal kora ellenére tapasztalt és kemény FBI-ügynökre,
Judy Maddoxra osztják ki a feladatot, hogy felvegye a harcot a
magát Éden Kalapácsának nevező terroristacsoporttal. Nyomozása
során Judy kapcsolatba kerül Michael Quarcusszal, a tudós
szeizmológussal, aki rádöbbenti, hogy szándékos emberi
beavatkozással is lehetséges földrengést előidézni. Mikor aztán a
Kalifornia egyik sivatagáiban bekövetkezett földrengésről kiderül,
hogy azt mesterségesen keltették, akkor Judy már tudja, hogy
elborzasztóan valós a terroristák fenyegetése. Judynak Michael
segítségével kell meghatároznia a terroristák következő célpontját.
Csodálatos, romantikusan drámai kapcsolatuk akkor bontakozik ki,
amikor versenyt futnak a terroristák által szabott határidővel,
hogy megelőzzenek egy hihetetlenül nagy katasztrófát. Michael
gyönyörű, de gonosz, különélő felesége tudtukon kívül teljesen az
éles eszű, ellenállhatatlan szexuális vonzerővel rendelkező Priest
szektavezér bűvkörébe kerülve és vele együttműködve ellopja Michael
számítógépéből azokat a kulcsfontosságú adatokat, melyek lehetővé
teszik, hogy az Éden Kalapácsa beváltsa apokaliptikus fenyegetését.
A helyzetet még az is súlyosbítja, hogy Michael felesége és kisfia
is Priest befolyása alatt áll. Mindnyájukat halálos veszedelem
fenyegeti, amikor Judy és Michael megpróbálja megmenteni San
Franciscót a rombadőléstől.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az Éden Kalapácsa - Ken Follett je 13,36 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...