Rúmi aranykora - Dzsalál ad-Dín Rúmi

„A szem dolga látni mindent, a lélek a saját örömére van. A fej dolga egy: szeretni az igaz szerelmet A lábé: Futni utána.” Dzselál ed-Dín Rúmí metaforikus költészete a perzsa nemzeti versnem mindkét formájában kibontakozott. Az egyik a rímes-időmértékes ódák (ghazelek) asszociációkkal gazdag világa, ami a korábbi nyugati versolvasói ízléssel szemben a posztmodern korban már közérthetőbbé, befogadhatóbbá vált az olvasók számára. A másik a többnyire négysoros epigrammák (rubá’ík), a rímes-időmértékes versek (a a b a vagy a a a a rímképlettel). Rúmí költészetében már a letisztult, kikristályosodott szúfí értékrend ölt testet. A költő, mint nagy lélek, felmutatja nekünk az örökkévalóságot, felébreszti és felemeli lelkünket a földi érzéketlenségből s azt akarja, hogy magunkat a tükörben és egymásban is szépnek lássuk. Ez a természetes egyéni felfelé vágyódási folyamat azonban – az egyén és a közösség kapcsolatát ért megrázkódtatások következtében – szükségszerűen megtorpan és esetleg vissza is fordul. Az egyén földi és égi közötti lebegése és átváltozásai a misztikus lírai nyelv és a gazdag érzéki-tárgyi képszimbolika formájában öltenek verset. Az ódák és epigrammák mellett Rúmí költészetének harmadik kiemelkedő területe az elbeszélő költemények. E misztikus, tanító költemények alkotják a Rúmí főművének tekintett Meszneví-je ma’naví-t (röviden: Mesznevít), a szúfízmus bibliáját, és egyben tükrözik azt is, hogy a szúfízmus beolvadt az iszlámba. A kedves olvasó eme gyűjteményes kötetben, gondosan válogatott verscsokrok formájában a misztikus költő mindhárom lírai világába betekintést nyerhet. „Emlékezz arra, amint Te szeretsz, az Isten is úgy lesz Veled.”