Az ezernégyszázas évek első évtizedei óriási változásokat hoztak a
Magyar Királyság és egész Európa történelmében. E változások
központi alakja és fő mozgatórugója Luxemburgi Zsigmond, aki Nagy
Lajos királyt követte a magyar trónon. 1410-ben vitatott
körülmények között német királlyá koronáztatja magát, 1411-ben
háborút indított Velence ellen Dalmáciáért, 1414-ben pedig
összehívja a konstanzi zsinatot, melynek fő célja a római egyház
egységének helyreállítása volt, de különösen Husz János
tevékenysége miatt az egyház megreformálásának kérdéseit sem
kerülhette meg. Zsigmond király és felesége, Cillei Borbála
királynő törekvéseinek állandó segítője, tanúja és néha intrikus
alakítója Gabriel de Sceleus, az egykor nagyváradi papnövendék, aki
itáliai tartózkodása során megismerkedik a pápai udvar és a
bíborosi kar valódi erkölcseivel és praktikáival. Gabriel a céljai
érdekében eltanulja a leghírhedtebb itáliai méregkeverők
fortélyait, miközben ifjúkori barátjával, Börki Andrással a mesés,
távoli Keletről még Marco Polo idejében Európába jutott kéziratok
után kutatnak azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy az így
megszerzett tudás nemcsak az egész hadviselést változtathatja meg,
hanem királyuk hasznára is válhat. Az egyre magasabbra törő, egyre
inkább a hatalom bűvöletébe kerülő Gabriel számára azonban
valóságos pokoljárás az, ahogyan sorra súlyos választásokkal
kénytelen szembesülni: állást kell foglalnia Zsigmond és Borbála
konfliktusában Husz János kivégzését vagy szabadon bocsátását
illetően, követnie kell a királynőt nagyváradi száműzetésébe, és
végül egy évszázados titok megszerzésének érdekében el kell
döntenie, mi a fontosabb számára, a hatalom vagy a barátja élete.
Bökös Borbála A Sárkányos Rend című trilógiájának fordulatokban és
intrikákban gazdag második kötete új és egyedi szemszögből mutatja
be a Zsigmond-kor történetének első évtizedeit Konstanztól
Nagyváradig, a bíborosi palotáktól a királyi várakig, a
csataterektől az alkimista műhelyekig kalauzolva olvasóit.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Pokoljárók - Borbála Bökös je 6,17 €
Nedokončené príbehy Númenoru a Stredozeme sú súborom príbehov,
ktoré pokrývajú celé časové pásmo od prehistorických Starých časov
Stredozeme, detailne opisovaných v Silmarillione, až po Vojnu o
Prsteň, ktorou vrcholí trilógia Pán prsteňov. Netvoria ucelený
dejový prúd, ale ponúkajú čitateľovi ojedinelú možnosť zoznámiť sa
s neskoršími či podrobnejšími verziami príbehov, s ktorými sa už
stretol v predchádzajúcich knihách, nahliadnuť do procesu
Tolkienovej tvorby a znalosť už známych dejov obohatiť o doposiaľ
nepublikované úryvky a zlomky rozprávania. Obsiahly zväzok z
autorovej pozostalosti usporiadal a komentárom a poznámkami doplnil
Tolkienov syn Christopher, ktorý je aj autorom bohatého
informatívneho registra. Z tvorby J.R.R. Tolkiena postupne vyšlo
viacero titulov, ktoré sú samostatné a nie je nutné čítať ich po
poradí, okrem titulu Hobit, na ktorý nadväzuje trilógia Pán
prsteňov: 1. The Hobbit (originál vyšiel v roku 1937; v slovenčine
Hobit) 2. The Lord of the Rings (originál vyšiel v roku 1954 – 55;
v slovenčine Pán prsteňov) 3.The Silmarillion (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 1977; v slovenčine Silmarillion) 4. The History
of Middle-earth (doslova „História Stredozeme“) alebo Unfinished
Tales (doslova Nedokončené príbehy) ( originál vyšiel z
pozostalosti) 5. The Children Of Húrin (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 2007; v slovenčine Húrinove deti)
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...