Nemere István Horthy Miklós életét feldolgozó regénytrilógiájának
második kötetében az I. világháború befejezésétől a II. világháború
kitöréséig követi nyomon Magyarország későbbi kormányzójának
életútját. Az otrantói tengeri ütközet után a súlyos sebesüléséből
felépülő Horthy Miklóst a Ferenc Józsefet az osztrák császári és
magyar királyi trónon követő I. (IV.) Károly császár előbb
ellentengernaggyá, majd altengernaggyá és az Osztrák–Magyar
Monarchia flottájának parancsnokává lépteti elő. A flotta
leszerelése után visszavonul kenderesi birtokára, ott éli meg az
őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaság véres napjait.
Azonban jelleméből fakadóan képtelen a tétlen szemlélődésre, így
1919 májusában elvállalja Károlyi Gyula szegedi kormányának
hadügyminiszteri posztját. A román megszálló hadsereg
kivonulását követően az antant támogatásával 1920-ban kormányzóvá
választották, s ezzel kezdetét vette a magyar történelemnek az a
közel negyedszázados korszaka, melynek történeti és
emlékezetpolitikai megítélése mindmáig éles vitákat vált ki. Nemere
István trilógiájában Horthy Miklós és közvetlen környezete sorsán
túl nem mulasztja el bemutatni a korszak hétköznapi embereinek
sorsát, gondolkodásmódját sem. Életrajzi regénye kiváló korkép a
két világháború közötti Magyarországról és Európáról.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A kormányzó - István Nemere je 6,73 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...