Pierre Bourdieu a 20. századi szociológia egyik legkiemelkedőbb és
legfontosabb alakja, hatása 2002-ben bekövetkezett halála után is
jelentős, azonban nézetei és eredményei a szociológusokat mind a
mai napig nagymértékben megosztják. A könyv a francia sajtóban és
tudományos világban fontos témaként megjelenő Bourdieu-féle
„politikai fordulat” kérdéskörét vizsgálja, vagyis az a kérdés,
hogy Pierre Bourdieu ’90-es évek közepétől egyre látványosabbá váló
politikai szerepvállalásának és korábbi tudományos tevékenységének
viszonyát a megszakítottságként vagy folyamatosságként kell-e
megragadnunk, valamint hogy gyakran determinisztikusnak tekintett
társadalomfelfogása nem ássa-e már eleve alá a társadalomtudós
politikai szerepvállalásának lehetőségét. E konkrét problematika
vizsgálatához ugyanakkor elengedhetetlen, hogy kitérjünk a
bourdieu-i társadalomelmélet néhány alapfogalmára és fontos
felismerésére is, valamint hogy az elméleti keret szilárdságát és a
neoliberális kapitalizmussal szemben megfogalmazott bourdieu-i
bírálatokat a Luc Boltanski-féle – konkurens – pragmatikus
szociológia (egyszerre leíró és normatív) perspektívájából is
szemügyre vegyük. A tudományos alapok vizsgálatának elvégzése után
a következtetés: bár radikális baloldali értelmiségiként Bourdieu a
neoliberális világrenddel szembeni ellenállás lehetőségét a tömegek
mozgósításában látta, az általa kidolgozott szociológiaelméleti
keretben a mozgósítás elgondolása és a kollektív cselekvésre
ösztönzés korántsem egyértelmű. A könyv a bourdieu-i elmélet
módszeres tárgyalásával egyszerre ad betekintést tudomány és
politika viszonyába, és nyújt lehetőséget e fontos társadalomtudósi
életmű behatóbb megismerésére.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Pierre Bourdieu: Elmélet és politika - Fáber Ágoston je 8,45 €
Nedokončené príbehy Númenoru a Stredozeme sú súborom príbehov,
ktoré pokrývajú celé časové pásmo od prehistorických Starých časov
Stredozeme, detailne opisovaných v Silmarillione, až po Vojnu o
Prsteň, ktorou vrcholí trilógia Pán prsteňov. Netvoria ucelený
dejový prúd, ale ponúkajú čitateľovi ojedinelú možnosť zoznámiť sa
s neskoršími či podrobnejšími verziami príbehov, s ktorými sa už
stretol v predchádzajúcich knihách, nahliadnuť do procesu
Tolkienovej tvorby a znalosť už známych dejov obohatiť o doposiaľ
nepublikované úryvky a zlomky rozprávania. Obsiahly zväzok z
autorovej pozostalosti usporiadal a komentárom a poznámkami doplnil
Tolkienov syn Christopher, ktorý je aj autorom bohatého
informatívneho registra. Z tvorby J.R.R. Tolkiena postupne vyšlo
viacero titulov, ktoré sú samostatné a nie je nutné čítať ich po
poradí, okrem titulu Hobit, na ktorý nadväzuje trilógia Pán
prsteňov: 1. The Hobbit (originál vyšiel v roku 1937; v slovenčine
Hobit) 2. The Lord of the Rings (originál vyšiel v roku 1954 – 55;
v slovenčine Pán prsteňov) 3.The Silmarillion (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 1977; v slovenčine Silmarillion) 4. The History
of Middle-earth (doslova „História Stredozeme“) alebo Unfinished
Tales (doslova Nedokončené príbehy) ( originál vyšiel z
pozostalosti) 5. The Children Of Húrin (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 2007; v slovenčine Húrinove deti)
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...