A hazai parlamentarizmus történetében 1848 óta harminchat
„szabályos” parlamenti választást tartottak: az elsőt 1848-ban; a
dualizmus idején tizenhármat; a két világháború között hatot; a
koalíciós időkben kettőt; 1949. és 1985. között kilencet; majd az
1989-1990-es rendszerváltás óta ötöt. Jelen kötet természetesen nem
szólhat külön-külön valamennyi választásról, csak azoknak szán
külön fejezetet, amelyek különösen fontosak a modernkori
Magyarország történetének megértéséhez. Szerkesztői kezdeti
időpontnak az 1920-as esztendőt választották, innen indulva elemzik
a két világháború közötti választások sajátosságait. A II.
világháború után megtartott két választás még megfelelt a többpárti
demokrácia követelményeinek, 1949-től azonban a hatalommegosztás
elvére épülő polgári demokráciát a hatalom egységére épülő, szovjet
mintájú államszocialista rendszer váltotta fel. (Ezután több, mint
négy évtizeddel került sor ismét többpárti parlamenti választásra
Magyarországon.) A kötet így az 1947. és 1990. között megrendezett
képviselőválasztások közös vonásait egyetlen tanulmányban
ismerteti, hiszen e téma a magyar társadalom politikai
tagoltságának vizsgálatához csak áttételesen adhat ismeretet. A
szerzők összesen tehát 13 többpárti parlamenti képviselőválasztást
mutatnak be önálló tanulmányban, azonos szerkezetben. A kötet jó
szívvel ajánlható a felsőoktatásban érintett hallgatóközönségnek, a
politikával hivatásszerűen fogalakozóknak, médiamunkásoknak és
mindenkinek, akit magával ragad a választások páratlanul izgalmas
világa. Olyan mikrokozmosz ez, amely gyakori rútságában is mutatja,
társadalom és az egyén életének különleges, de rendszeresen
visszatérő heteiben milyenek tudunk lenni mi emberek, választók és
választottak egyaránt.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Parlamenti választások Magyarországon, 1920–2010 - Földes György (szerk.) je 11,27 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...