Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár
fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és
hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben
akkurátus pontossággal rögzíti is. Egykor tehetséges
matematikusként önként döntött úgy, hogy könyvtáros nővérével
vidékre költözik, és a helyi középiskolában kezd tanítani. A
csodabogárként elkönyvelt férfi nővére és munkája elvesztése után
felszámolja korábbi életét, és egy város széli viskóba húzódik,
hogy befejezze emberkísérletét - saját magán. A regény másik
szálaegy negyven felé közeledő házaspár krízistörténete. A
tördelőként dolgozó Ágnes és férje, az akaratos ügyvéd, Zoltán
házassága boldogtalan. Nem értenek szót egymással. Két tökéletesen
ellentétes alkat, mégis elszakíthatatlanul összetartoznak. A nő
gyerekükkel a férfi apjához költözik a város melletti tanyára.
Kiefer itt találkozik Zoltánnal és Ágnessel, a találkozások pedig
őt is megváltoztatják. Schein Gábor sűrű szövésű, több szálon futó
regénye arra a kérdésre keresi a választ, mit kezdhet az ember az
életével; mi választ el és mi köthet össze embereket, akik
szomszédai egymásnak, ugyanakkor idegenek a saját létezésükben.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Megleszünk itt - Gábor Schein je 11,33 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...