Orbán ?Viktor, Magyarország miniszterelnöke, legutóbbi tusványosi
beszédében leszámolt a liberális demokráciával. De minek tekinthető
a helyébe lépő rendszer, ha nem akarjuk elfogadni a hivatalos
ideológia „centrális erőtér” – vagy „Nemzeti Együttműködés
Rendszere” – típusú megnevezéseit? Az ideológiai tanácstalanságban,
zűrzavarban a 2013 novemberében megjelent tanulmánykötet, a Magyar
polip – A posztkommunista maffiaállam sietett az olvasók
segítségére. A mai Magyarország hatalmitársadalmi viszonyait új
fogalmi keretben, megvilágító erővel leíró mű nem véletlenül
fogyott el több mint 12 ezer példányban. Az idén szintén Magyar
Bálint és Vásárhelyi Júlia szerkesztésében megjelenő második kötet
további két tucat tanulmánnyal, az első kötetben nem tárgyalt
területek leírásával gazdagítja a magyar polipról, a maffiaállamról
alkotott képet. A szerzők túlnyomó többsége most debütál
„polipológusként” – közöttük nemcsak kiváló kutatókat, de egykori
pénzügyminisztert, fővárosi főügyészt vagy éppen alkotmánybírót is
találhatunk: Andor Mihályt, Békesi Lászlót, Bócz Endrét, Dessewffy
Tibort, Rajk Lászlót, Ripp Zoltánt, Vörös Imrét. Vagy az ebben a
kötetben már hangsúlyosan helyet kapó fiatal generáció tehetséges
képviselőit, mint például: Deák Andrást, Jancsics Dávidot, Kácsor
Zsoltot, Lakner Zoltánt, Szentpéteri Nagy Richárdot, Trencsényi
Balázst vagy éppen Ungváry Krisztiánt.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Magyar polip 2. - Bálint Magyar,Vásárhelyi Júlia je 5,61 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...