Magyar ?Bálint 2001-ben Magyar polip – a szervezett felvilág címmel
írt cikket az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam
intézményrendszerét szétzüllesztő Fideszről, illetve az általa
berendezett világról, ahol a demokratikus intézményrendszer keretei
között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel
terjeszkedik lefelé. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia
eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes
fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei
érvényesítéséért. Akkor még sokan vitatták az új fogalmi
megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a szervezett
felvilág, a maffiamódszereket alkalmazó állam és a politikai
családtagok voltak. 2010-ben azonban a Fidesz-KDNP kétharmados
parlamenti többségével jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás
intézményes korlátai. A párt után az állam is egyetlen személy
fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítést
már a társadalom egészén alkalmazza. A rendszert leíró új fogalmi
keret az elmúlt hónapokban revelációként hatott sok politológusra,
szociológusra és közgazdászra. Felmerült a gondolat, hogy ezen az
új nyelven lehetne modellszerűen értelmezni a jelenlegi magyar
gazdasági és társadalmi viszonyokat. A kötet szerzői – mindenki a
maga szakterületén – erre tesznek kísérletet. A téma és az annak
feldolgozását szolgáló fogalmi keret nemcsak Magyarország, hanem az
autokratikus kísérleteknek szintén kitett kelet-európai országok
esetében is fontos és időszerű, hozzájárulhat a volt Szovjetunió
utódállamaiban végbemenő folyamatok megértéséhez is.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A posztkommunista maffiaállam - Bálint Magyar je 2,79 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...