„A kreativitás a létező legnagyobb lázadás. Ha teremteni akarsz,
meg kell szabadulnod minden beléd nevelt meggyőződéstől;
máskülönben kreativitásod nem lesz más, mint másolás – mindössze
egy indigómásolat lesz.” A mai világban azt kívánják meg tőlünk,
hogy rugalmasan, hatékonyan és gyorsan reagáljunk az új
kihívásokra, legyünk akár vállalatvezetők vagy gyermeket nevelő
édesanyák. Ha úgy próbálunk eligazodni a jelenben, hogy csupán a
múltban tanultakra támaszkodunk, hátrányos helyzetbe kerülünk mind
a kapcsolatainkban, mind a karrierünkben. Változtatnunk kell
hozzáállásunkon, és meg kell értenünk, hogy az élet nincs előre
gyártva. Azt az életet kapjuk, amit teremtünk magunknak. Eddig
egydimenziós emberekként éltünk, de ezt a lehetőséget már
kimerítettük. Osho szerint most sokkal gazdagabb emberi lényekre
van szükség, háromdimenziósokra. A három dimenzió pedig: a
tudatosság, a részvét és a kreativitás. A kreatív ember olyan
dolgokat lát, amelyeket előtte még senki, és olyan dolgokat hall,
amelyeket előtte még senki – ez az igazi kreativitás. Osho
részletesen elmeséli, mit kell tennünk, ha kreatívak szeretnénk
lenni. Útmutatásait követve képesek leszünk sokkal több
játékosságot és rugalmasságot vinni az életünkbe, s mivel a kreatív
az újat, az eredetit és a frisset jelenti, tele leszünk áramló
energiával és örömmel. Legyünk nyitottak rá!
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kreativitás - OSHO je 4,76 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...