2018. január 1. napján lépett hatályba a bírósági polgári nemperes
eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági
nemperes eljárásokról szóló a 2017. évi CXVIII. törvény. E
jogszabály megszületése a bírósági polgári nemperes eljárások
kapcsán mérföldkőnek tekinthető. Korábban ugyanis kizárólag
jogirodalmi szinten jelentkezett egyértelműen az igény a bíróságok
hatáskörébe tartozó polgári nemperes eljárások alapvető
szabályainak egy kódexbe történő integrálására, amely a Bpnp.
elfogadásával és hatálybalépésével már normatív szinten is
megjelent. Közel öt év telt el a Bpnp. hatálybalépése óta, így
számos a mindennapos jogalkalmazói munka során felmerült kérdésre
szükséges választ adni. Jelen kommentár alapvető célja tehát a
jogalkalmazók munkájának a megkönnyítése, éppen ezért valamennyi
törvényi rendelkezés magyarázata során a gyakorlati kérdések
elemzését, illetve az azokra adható lehetséges válaszokat is
tartalmazza. Ugyanakkor tekintettel kell lenni arra is, hogy
polgári nemperes eljárásokról lévén szó, két szempontból is kötött
a szerző keze: egyrészt a funkcionális hatály által alkalmazandó
polgári perjogi szabályok alkalmazhatóságát nagymértékben a
jogtudomány, a jogdogmatika dolgozta ki (és jelenleg is fejleszti),
másrészt a bírósági polgári nemperes eljárásokban a felülvizsgálat
számos esetben kizárt, így a Kúria által közzétett határozatok
folytán megvalósuló jogegységesítés kisebb mértékben jelentkezik,
mint a polgári peres eljárások esetében. A fentiekre tekintettel az
alapvetően gyakorlatorientált kommentár a szükséges terjedelemben a
jogirodalom és a jogtudomány eredményeire, álláspontjára is kitér.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kompakt kommentár a bírósági polgári nemperes eljárásokról szóló törvényhez - Völcsey Balázs je 45,23 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...