Az e-könyv eleddig példa nélküli együttműködés keretében készült: a
hazai jogi karok minden közigazgatási jogi tanszékének és a Nemzeti
Közszolgálati Egyetemnek az összefogását jeleníti meg. A magyar
közigazgatási jog történetének egyik fontos állomása ez a szerzők
közti emberi és szakmai-tudományos együttműködés, amely lehetővé
tette a szinte átfoghatatlan terjedelmű szakigazgatási jog lehető
legteljesebb körű feldolgozását. Az egyes szakigazgatási területek
összességében ugyanis olyan méretű joganyagot tesznek ki, amelynek
alaposabb elemzését csak több egyetemen felhalmozódott szakértelem
együttes közös munkája, kiváló és páratlan összedolgozása
valósíthatja meg kellő mélységben.Az elektronikus kötet a
közigazgatási jog döntő részét kitevő, igencsak szerteágazó
szakigazgatási jog elméleti igényességű, de egyben gyakorlati és
oktatási jellegű feldolgozásával kívánja segíteni a
közigazgatás-tudomány általános tanainak fejlesztését, a modern
szakigazgatási rezsimhez igazított kimunkálását.Tankönyvként a
jelen munka alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok puszta
ismertetését tűzte ki céljául, hanem hogy a hallgatók számára
érthetően elmagyarázza az adott ágazatba való közigazgatási
beavatkozás okait, történetét, nemzetközi összefüggéseit és
intézményeit. Az egyetemek közötti ilyen mérvű és sikerű
együttműködés alapján jelen művet a szerzőkkel egyetértésben
országos tankönyvnek is szánta a kiadó.A kiadvány a benne szereplő
közigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos
és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít, érthetően és
összefoglaló jelleggel. "
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Közigazgatási jog - Dr. Lapsánszky András (szerkesztő) je 22,81 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...