A közrendvédelmi tisztek képzésének egyik elengedhetetlen feltétele
a korszerű ismereteken nyugvó tananyag megléte. Ennek elkészítésére
vállalkozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi
Karának oktatói közössége. Arra törekedtünk, hogy a
rendészettudomány által kidolgozott szilárd alapokra építkezve
készítsünk olyan könyvet, amely a gyakorlatban is jól hasznosítható
ismereteket tartalmaz.A közrendvédelmi tiszti képzés egyik sajátos
vonása, hogy egyúttal vezetőképzést is jelent. Hallgatóink a
végzést követően jellemzően olyan beosztásokban helyezkednek el,
ahol vezetői feladatokat is el kell látniuk. Az évek múlásával
pedig egyre valószínűbb, hogy vezetői beosztást fognak betölteni. E
kötet azt a célt szolgálja, hogy hallgatóink a közrendvédelmi
vezetői munkához szükséges alapokat elsajátítsák.E könyv azonban
nem kizárólag a közrendvédelmi szakterület számára nyújt hasznos
ismeretanyagot. A rendőrtisztképzés alapjait adják azok az
ismeretek, amelyeket feldolgoztunk. A rendőrség szervezete,
feladatai, személyi állománya, illetve a különböző szolgálati
formák ismerete valamennyi szakterületi tudás alapját
képezi.Kívánom, hogy hallgatóink használják e könyvet szellemi és
szakmai épülésükre.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Környezetvédelem - Tihanyi Miklós je 5,81 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...