Kinizsi Pál a magyar történelem egyik különös és kiemelkedő alakja.
De ki volt valójában Kinizsi, akit már életében is legendák
öveztek? Aki Mátyás királynak malomkő tálcán szolgálta fel az
italt? Aki két halott törökkel a hóna alatt, egy harmadikkal a foga
között járta győzelmi táncát a csata után? Vajon miféle érdekek
mozgatták akkoriban az országot és az országnagyokat, s milyen
szerep jutott mindebből Kinizsinek? A számtalan harci cselekmény
mellett megismerhetjük a politikacsináló nagyurak, a korabeli
udvari intrikák világát, valamint ugyancsak megjelenik Mátyás
király híres Fekete Serege is, amelynek egyik vezére éppen Kinizsi
lesz. Kinizsi különleges korszakban élt. Soha nem vesztett csatát.
Részt vállalt a nándorfehérvári győzelemben, a felvidéki harcokban,
ott volt Kenyérmezőnél, s a király testőrségének kiemelt és
megbecsült kapitányaként jelen volt azokban az esztendőkben is,
amelyekben az országnagyok Mátyás ellen árulást követtek el, és
összeesküvéseket szerveztek. Kinizsi Pál élete igazi vérbő
kalandregény, élete folytonos harcból állt, miközben állhatatosan
szolgálta az uralkodót, és esküjét csak egyszer szegte meg... Hogy
mikor és milyen esemény során? Megtudhatjuk ebből a fordulatos és
lebilincselő történelmi kalandregényből.
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...