Másnak ?lenni nagyon könnyű, de jobbnak lenni nagyon nehéz. Jony
Ive Steve Jobs 1997-ben tért vissza az Apple élére, hogy megmentse
a céget, amelyet ő alapított. Egyik este találkozott egy brit
tervezővel, aki több száz rajzzal és prototípussal körülvéve még
késő éjjel is a cég központjában szorgoskodott. És akkor Jobs
rájött, hogy megtalálta azt a tehetséges embert, aki
visszafordíthatja a céget a lejtőn. Ez a fiatal tervező Jony Ive
volt. Jony és Jobs együttműködéséből kultikus műszaki eszközök
születtek. Az iMac, az iPod, az iPad és az iPhone azon túl, hogy a
világ egyik legértékesebb vállalatává tették az Apple-t, egész
iparágakat újítottak meg, hűséges rajongókat toboroztak a cégnek,
és egy nemzetközileg is sikeres és elismert márkát teremtettek meg.
Mindeközben Jony Ive a világ vezető, technológiai innovátorává
vált, számtalan dizájndíjat nyert, és kiérdemelte, hogy 2013-ban
felkerüljön a Time magazin 100-as listájára, sőt még lovaggá is
ütötték. De e diadalmas pályafutás ellenére vajmi keveset tudni
erről a szemérmes és halk szavú varázslóról, akit Jobs szellemi
társának tartott. Ebből a könyvből megismerjük az Apple innovációk
valódi vezetőjének igaz történetét.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Jony Ive - Leander Kahney je 8,28 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...