Ezernégyszáznegyvenhat. A várnai vereségből még csak eszmélő
Magyarország tovább sodródik a végső káosz felé. Az egymással
hadakozó bárói ligákat, harácsoló nagyurakat a hét kapitánynak nem
sikerült megfékezni, s immár a nyugati országrészeket is lángba
borítják Cillei Ulrik és Habsburg Frigyes seregei. Északon a cseh
Giskra haramiái fosztogatnak, keleten pedig az ifjú Mohamed szultán
gyűjti erőit, hogy végleg leszámoljon a Hunyadi János vezette
keresztény erőkkel. A szűk mozgástérben egyértelművé válik, hogy
valakinek meg kell fékeznie a külső és belső ellenséget, különben
menthetetlenül darabokra szaggatják az országot. Egyetlen ember
lenne alkalmas a feladatra, de Hunyadit ezekben a válságos
hónapokban olyan seb kínozza, amit soha nem gyógyíthat be semmiféle
gyógyír. Mégis el kell vállalnia a megmentő szerepét; hadait
elsőként a magyar földeket régóta sanyargató Cillei Ulrik ellen
vezeti. Régi barátja, segítőtársa, Vitéz János tisztában van vele,
hogy a szétszabdalt nemzet egyesítésére a megoldás, hogy a
törökellenes harcok hősének át kell vennie a hatalmat az egész
ország felett – ha kell, fegyverrel. Bán Mór történelmi
regénysorozatának utolsó előtti kötetében Hunyadi Jánost
felemelkedésének csúcsán, immár Magyarország kormányzójaként
láthatjuk. Az egységet sikerül ugyan megteremteni, ám súlyos áron:
míg a belső ellenség megfékezése zajlik, keleten a szultán –
hagyományos címe szerint Isten árnyéka a földön – hatalmas muszlim
hadsereg szervezésébe kezd, mellyel tervei szerint egész Európát
uralma alá hajtja majd.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Isten árnyéka - Mór Bán je 6,73 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...