Egy dél-olaszországi tanyán élő házaspár a saját kamasz fia mellett
intézeti gyerekeket is nevel. A fiúk művelik a földet, dolgoznak,
tanulnak, imádkoznak és ismerkednek a testükkel. Egyikük, Bern első
látásra megtetszik a szomszéd villában nyaraló torinói lánynak,
Teresának. Pár év elteltével komolyra fordul a kapcsolatuk, Teresa
– egyetemi tanulmányait abbahagyva – a tanyára költözik az ott
spártai körülmények közt élő társasághoz. A nevelőszülők már
nincsenek velük, a fiuk is elment, hat fiatal marad magára az
ambícióival és az illúzióival. Próbálnak környezettudatosan élni,
önellátó organikus gazdaságot teremteni, természet- és állatvédő
akciókkal küzdenek az elveikért. Közben az édenkert árnyékában
ki-ki a saját harcát is megvívja. Húsz év elteltével már mindenki
bevégezte küldetését: megnősült, elvált, ölt, világgá ment.
Felnőtt. „Mindig is nagyon vágytam egy hitre, a cselekedeteinket
felülről mozgató és irányító erőre. Valamire, ami nincs, és
hiányzik. Úgy éreztem, elvesztettünk valamit, ami sosem volt a
miénk.” (Paolo Giordano) Az Ide nekünk a csillagokat is!
fejlődésregény, generációs regény. A fiatalság féktelen ambíciója a
mindenség meghódítására, birtoklására, a vele való szimbiózisra.
Lehetett volna egy nagy szerelem története – és talán az is.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Ide nekünk a csillagokat is! - Paolo Giordano je 12,26 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...