"Sosem attól vagyunk boldogok vagy boldogtalanok, hogy mi történik,
hanem aszerint, hogy milyen folyadék áramlik bennünk..." A. asszony
kimeríthetetlen energiával és szeretettel veti bele magát egy
fiatal házaspár életébe: bejárónő lesz náluk, szakácsnő, dada,
barát. Őrangyal. Határozott és önzetlen jótét lélek, aki nélkül
elképzelhetetlen lenne megszervezni a hétköznapokat, kibírni egymás
rigolyáit vagy a karácsonyi rokon hadjáratot. Évekig tart ez a neki
köszönhető paradicsomi állapot, amikor egy diagnózis még az ő
erejét is felőrli. Tüdőrák. A történetet a férj meséli el, aki
Galénosz alapján a fekete testnedvek túltengésének tulajdonítja a
rákot. Meg a mélabúra való hajlamot, amit saját magán tapasztal.
Felesége, Nora színe eszerint az ezüst. Elegyedik a fekete az
ezüsttel? Paolo Giordano 1982-ben született Torinóban. Végzettsége
szerint elméleti fizikus. A prímszámok magánya című első regénye
2008-ban valósággal berobbant az irodalomba: Olaszországban
elnyerte a legrangosabb irodalmi- és a legnagyobb népszerűséget
jelző közönségdíjat. Azóta már világsiker. Második kötete, Az
emberi test egy "új típusú" háború regénye, hősei az afganisztáni
olasz misszió újoncai. Szinte még gyerekek. Az Ezüst és fekete
érzékeny, finom kamaradarab, egy fájdalmas élettöredék irodalmi
feldolgozása.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Ezüst és fekete - Paolo Giordano je 7,77 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...