"Könyvem a 19. század második és a 20. század első felében
Magyarországon élt zsidók mindennapi életének fizikai körülményeit
- a külsejüket, lakóhelyüket és kenyérkereső tevékenységüket -
mutatja be korabeli fényképek segítségével. A sokféle magyar zsidó
sokféle életmódjának bemutatásában igyekeztem a tudományos
tárgyilagosság követelményének eleget tenni, de munkám indítéka
elsősorban érzelmi jellegű volt. Erről szól a kötet epilógusa.
Szeretek az őseimtől rám maradt kézírásos családi
receptgyűjteményekből sütni-főzni. A már többször kipróbált
receptek közé tartozik egy datolyatortáé is. Mint az ilyen,
kézírásos gyűjteményeknél szokásos, a receptcímek mellett
zárójelben ott áll, hogy a gyűjtemény összeállítója kitől kapta a
leírást. A datolyatorta receptje melletti Henrik név Bartos
Henrikre, anyám nagybátyjára utal. Családi fényképeim egyikén az ő
lévai kocsma-vendéglője látható. Miközben ezen a könyvön dolgoztam,
gyakran elővettem ezt az 1926-ban készült fényképet, amelyen Henrik
bácsi a kisfiát karjában tartva áll a vendéglője előtt. Bár a
felvétel igazán békés hangulatot áraszt, rápillantva mégis szinte
mindig eszembe jut, hogy több százezer magyar zsidóval, köztük az e
könyvben közölt fényképeken látható emberek jelentős részével
együtt őt is Auschwitzban ölték meg. Mély meggyőződésem, hogy a
magyar zsidóság többségének brutális elpusztítása - s velük együtt
az általuk képviselt életmód eltűnése - nemcsak a zsidók
tragédiája, hanem az egész magyar társadalomé. Amikor a könyvemben
szereplő, a holokauszt idején meggyilkolt emberekre gondolok,
persze gyászolom a hírességeket, de még inkább gyászolom a névtelen
szabókat, cipészeket, falusi doktorokat s az olyan embereket, mint
Henrik bácsi, anyám Léván élt vendéglős nagybátyja, a mesésen finom
datolyatorta receptjének közlője. Az élet szegényebb nélkülük
Magyarországon." (a Szerző)
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Hogyan éltek? - A magyar zsidók hétköznapi élete 1867-1940 - András Körner je 25,54 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...