"Sokan úgy tartják, hogy a szakszerűtlen, propagandisztikus,
manipulatív vagy egyszerűen csak dilettáns múltértelmezésekkel a
történésznek semmi dolga sincs. Én nem osztom ezt a véleményt.
Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy a történész fontos
társadalmi feladata az ideológiailag durván meghatározott, a múlt
ismert és igaznak elfogadott tényeitől eltávolodó, manipulatív és
propagandisztikus célzatú értelmezések hiteltelenítése - még ha az
abszolút objektív igazság nem is tárható fel." "Egotörténelmem"
első kötete arról szól, hogyan lettem történész. A második, melyet
az olvasó a kezében tart, arról, hogy milyen történész lettem.
Miként végeztem a munkám a modern magyar történelem kutatójaként,
kutatásszervezőként, az Osiris, az Akadémiai és a Kossuth
Könyvkiadó szerzőjeként és sorozatszerkesztőjeként, hazai és
külföldi konferenciák előadójaként, rádió- és tévéműsorok
szereplőjeként és nem utolsósorban az ELTE, majd az egri Eszterházy
Károly Főiskola s több külföldi universitas, mindenekelőtt az
amerikai Indiana Egyetem és a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem
oktatójaként. Az első kötethez hasonlóan ebben is igyekeztem
kívülről szemlélni magam, s kritikusaim és méltatóim optikáján át
egyaránt láttatni történészi tevékenységemet. Bár a pártpolitikához
köthető csatározásoktól következetesen távol tartottam magam,
időnként mégis személyeskedő támadások kereszttüzébe kerültem. Ezek
során egyesek a legkülönfélébb politikai címkéket igyekeztek rám
aggatni. Úgy gondolom, hogy e megbélyegző törekvések nemcsak rólam
szóltak, hanem tükrözték a rendszerváltozás utáni magyar társadalom
érzékenységeit, indulatait és frusztrációit is. Visszatekintésemben
ezért ezekről is részletesen beszámolok.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Hetven év - Egotörténelem 1951-2021 - 2. kötet - Ignác Romsics je 18,73 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...