"Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés értelmében a
Romániához került magyarországi területrész csaknem 103 ezer,
egészen pontosan 102 811 négyzetkilométert tett ki. Ez több
történelmi és földrajzi tájegységből tevődött össze. Magja a
Királyhágón túli úgynevezett történelmi Erdély volt, amely 57,8
ezer négyzetkilométernyi területet foglalt magában." Az első
világháborút követő hónapokban Közép- és Kelet-Európa politikai
térképe gyökeresen átalakult. Az átalakulás egyik legfontosabb
eleme az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi
Magyarország darabokra hullása-szaggatása volt. A történeti Erdély,
valamint a Bánság középső és keleti fele, továbbá az ún. Részek
vagy Partium - együttesen 103 ezer négyzetkilométer 5,2 millió
lakossal - az új román állam részévé vált. Az 1918 őszétől 1920.
június 4-ig tartó folyamatnak több fontos állomása volt. A
történelmi háttér felfestése után Romsics Ignác ezeket mutatja be -
széles körű hazai és külföldi forrásbázisra támaszkodva.
Részletesen foglalkozik az 1918. őszi sikertelen megbékélési
kísérletekkel, majd Erdély román megszállásával, valamint az 1918.
decemberi 1-jei gyulafehérvári román "nemzetgyűléssel" és ennek
következményeivel, továbbá az új helyzetet szentesítő trianoni
békeszerződés megalkotásának körülményeivel. A térképekkel gazdagon
illusztrált kötet zárófejezete a két világháború közötti és alatti
helyzetet, valamint az 1947-es párizsi békeszerződéshez vezető utat
ismerteti.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Erdély elvesztése - 1918-1947 - Ignác Romsics je 15,02 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...